II. Népzenei Sokadalom
2018.07.28. (szombat) 14-18 óra
Bemutatkoznak
Csepel, Csongrád, Eperjes, Fábiánsebestyén, Hódmezővásárhely,
Kunszentmárton, Szentes
települések népdalénekesei, népzenészei és néptáncosai
Szentes Város Üdülőközpontjának Strandsétánya
Helyszíne: 6600 Szentes, Csallány Gábor part 4.

Műsor:
14.00
Megnyitó: Márton Mária Üdülőközpont Kft ig.
és
Hankó Györgyné SZVE elnökségi tag, (konferansz) nagy tisztelettel köszöntöm a kedves vendégeinket és azokat akik a mai rendezvényünkben részt vállaltak: a fellépőket, a finomságok készítőit, a kiállítókat,
- nem utolsó sorban a Szentesi Üdülőközpont és a Szentesi Vendégszeretet Egyesület, a Szentesi Művelődési Központ az erre az alkalomra szervezőként bevont munkatársait.
Ma a II. Népzenei Sokadalom című műsorunkban új és visszatérő fellépőket fognak látni, hallani.
Először mutatkoznak majd be 5-10-20 perces időtartamban:
- Rajs József / ének, harmonika, Remeczki Klára ének /Csepel
- Szűcs Miklós ének, furulya, népmese / Kunszentmárton
- Vadrózsa Énekegyüttes / Szentes
- Darabos Szilveszter / hegedű, Szentes, és Nagy András / harmonika, Csongrád,
Visszatérő előadóink között lesznek:
- Debreczeni Kis Helga /citera, hegedű, ének, Szentes és Korsós Kinga (koboz, ének, Hmvhely
- A Fényesség Dobkör /Szentes
- A Zöldág Hagyományőrző Szakkör / Szentes
- Balla Tibor / citera, tekerő, Kunszentmárton, -
Emlékezés a szentesiek kedvelt főúszómesterére:
Kedves Házigazdák! Hölgyeim és Uraim!
A néhány napja elhunyt Varga Imre / Dencs szentesi főúszómester tiszteletére citerázik most Balla Tibor. Énekeljük vele közismert imánkat:
Erdő mellett est véledtem…
- Imre! Nyugodj békében!
14:05 Zöldág Hagyományőrző Szakkör Búzavirág csoportjának tagjai (Eperjes, Fábiánsebestyén, Szentes helységekből érkeztek):
Erre gyere rózsám … címmel „Danolnak és táncolnak”.
A koreográfiát összeállította és betanította:
Hankó Györgyné
Közreműködik Balla Tibor (Kunszentmárton, citera)
14:20 Csepeli Vadrózsa Dalkör vezetője Józsa Éva szentesi pedagógus ének tanár, a csoportja tagjai:
Rajs József (ének, szájharmonika, Csepel),
Remeczki Klára (ének, Csepel): Hallgatók és csárdások
szórakoztatják Önöket.
14:40 Balla Tibor (tekerőlant, citera,
Kunszentmárton): Alföldi népdalcsokorral szerepel.
A többszörös Arany Páva Díjas népzenész nagy örömünkre a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Értéktárában népzenei munkásságával szerepel tavasz óta. Az ajánlók között a szentesi Zöldág Hagyományőrző Szakkör vezetőjeként támogattam a cím odaítélését, hiszen kb. 20 éve rendszeresen muzsikál Szentesen a Zöldág fellépéseken és más alkalmakkor is.
Ezzel a szentesi tekerős népzenei múltunk „világszerte elismert Örökségünk” megismertetésében is jelentős szerepet vállalt és vállal. Köszönjük neki!
További sok sikert kívánunk!
15:00 A továbbiakban főként a kisgyermekeknek szól műsorunk:
Szűcs Miklós (ének, mese, furulya, Kunszentmárton): Népmese gyerekeknek
15:10 Hankó Györgyné (néptánc oktató, Szentes), Szűcs Miklós (furulya), Balla Tibor (tekerőlant, Kunszentmárton): Táncház gyerekeknek
- Boci, boci tarka…,
- Esik az eső…,
- Iglice szívem…
- Csíp, csíp, csóka,
- Tüzet viszek, lángot viszek…
- Hol jártál báránykám…
- Fáj a kutyámnak a lába, farka, füle, hasa,
- Bújj, bújj, zöld ág..
- Csinta, csinta, palacsinta..
- Erdő mellett nem jó lakni..
- Aki nem lép egyszerre, nem kap..
15:30 Debreczeni Kiss Helga (hegedű, citera, ének, Szentes) a Fölszállott a páva 2017. évi döntőse és Korsós Kinga (koboz, ének, Hódmezővásárhely): Moldvai és más tájegységek dallamai
16:05 http://www.bacstudastar.hu/kodaly-eletutja-osszefoglalo
Kodály Zoltán: (Kecskeméten 1882. 12. 16-án _136. éves lenne – Bp., 1967. 03. 06./ 51 éve hunyt el)
„ szerint a zenetanulás első lépése az éneklés:
minden ember a torkában hordja a legékesebben szóló hangszert, az énekhangját, ezen kell először megtanulnunk „játszani”, majd ezután jöhet a hangszeres zenélés.
Hát valahogyan így kezdte ezt Helga és Kinga is!
És igaz ez azokra is, akik most következnek, a
Vadrózsa Énekegyüttes tagjaira (Szentes), akik Karádi népdalcsokorral szerepelnek.
Hiszen Vajdáné Balogh Ida (ének-zene, kerámia, mazsorett), kolléganőnk kórusába azért jelentkeztek, mert megszerették az éneklést, hiszen a „Kodály módszeren” nevelkedtek.
Rövid életrajzi visszatekintés következik Jászné Gyovai Ágnes felolvasásában:
„Kodály az 1920-as évek végén hozzálátott nagyszabású pedagógiai programjának kidolgozásához, ekkor születtek az első kórusművek gyerekhangra, amelyek szinte elvarázsolták a hallgatóságot.
Kodály kórusművészetének kettős forrása a magyar népdal és a reneszánsz énekkari hagyománya, tehát a magyar zenei anyag és az európai technika ötvözete. Azt azonban nem lehetett megjósolni, hogy a gyerekhangra íródott kórusművek ilyen hatással lesznek az iskolákra is.
Egymás után alakultak a diákkórusok és megszületett az Éneklő Ifjúság mozgalom is, majd Kodály nagyszabású férfi- és vegyes karainak hatására a felnőttek kórusmozgalma is átalakult, a Mátrai képek (az első dalt ma délután fogjuk átismételni), a Molnár Anna népballada vagy éppen a Jézus és a kufárok is mind ennek az időnek a remekművei.”
Férfikarra írt 4 karádi dalból kórusművet.
A Karádi népdalcsokor a Vadrózsa Énekegyüttes az Árpád Szabadidős és Sportklub 2017. novemberében alakult csoportja adja elő!
16:15 Fényesség Dobkör (Szentes): Pusztai Katalin vezetője vetésével újabb zenei csemegében részesülhetnek.
16:30 Remeczki Klára kántor (Csepel):
– Katolikus népénekeket énekel:
- Te vagy földi értünk,
- Szeretettel jönnek hozzád,
- Uram jó nekünk itt lennünk
Kodály Z. írja 1937-ben A magyar népzene c. könyve Egyházi népének c. fejezetében (64. old) /
Jné Gyovai Ágnes:
„A magyar nyelvű egyházi népének és a népdal kapcsolatait pusztán szöveg szempontjából is érdemes volna vizsgálat alá vetni.
Hisz századokon át ez volt jóformán az egyetlen verses irodalmi hatás, mi a népet érte. … A nép tudatában a „világi” és „istenes”, vagy „nóta” és „ének” – ahogy szorosabban nevezik az egyházi éneket -, szinte oly vegyesen van jelen, mint régi kéziratos versgyűjteményeink legtöbbjében.
Míg a művelt osztály vallásos éneke a templomra szorítkozik, a nép életében a templomon kívül is szerepel.
Akárhányszor hallhatunk vasárnap délután a szérűskertben, vagy téli estéken a házban órák hosszat vallásos éneket egy-egy ájtatos öregasszonytól. …
De nem csak nálunk: mindenütt sokszorosan összebogozódott az egyházi népének a világival. Dallama akár hányszor világi eredetű. ….
A reformáció énekeit is gyakran írták világi dallamokra. Sokszor az eredet kérdését nem is lehet eldönteni. Nálunk ma is él néhány dallam párhuzamosan egymás mellett egyházi és világi szöveggel. …
Pl. Üdvözlégy Krisztusnak drága szent teste dallam (Szent vagy Uram 134. sz.)”, egy nagyszalontai bordal, egy zoborvidéki balladaszerű darab stb.
Hallgassuk Remeczki Klára énekét!
16:40 Hankóné Márta, Balla Tibor, Szűcs Miklós: NÉPDALTANÍTÁS / A Vidróczki híres nyája…
Említettük már Vidróczki nevét… a Zöldág Hagyományőrző Szakkör Búzavirág csoportjának utolsó dala végén.
Most hallgassák meg Borbás Miklós felolvasásában, ki is volt Vidróczki?!
Tanuljuk meg a balladát, mely a palócok egyik kedvelt régi dallama.
A segítőnk Szűcs Miklós lesz (ének) és Balla Tibor (citera) előadásában.
Jászné: A ballada magában foglalja a siratóének és az ötfokú dallamok jellemző fordulatait.
A kötött formájú, vokális formában előadott népballadák a 14-16. században folyamán kerültek hozzánk vélhetően francia nyelvterületekről.
Az előző századok magyar történeti énekeivel szemben a magyar népballadákban az eseményeket, a szereplőket a balladaműfaj, már művészi általánosítások segítségével emeli a köznapiság fölé, a tiszta, mély és megtisztító tragikum hordozóivá avattatja ezeket.
Kodály Zoltán 1931-ben alkotja meg a Mátrai képek c. kórusművét, mely ezzel a most tanulandó dallal kezdődik.
Ha tehetik, hallgassák meg a kórusművet az interneten!
DALTANÍTÁS _ MIKLÓS
Mindezek után most 2 újabb szöveg változattal jelentkezünk!
Jász Kende András felolvasásában:
1./ A Vidróczki manga nyája..
Jászné Ági: 2./ Nagy udvara van a holdnak
17.00 Szűcs Miklós felnőtteknek mesél
17:20 Darabos Szilveszter (hegedű, Szentes),
Nagy András (harmonika, Csongrád): Bordalok, csárdások muzsikálnak
17:30 A Fellépők és a Közönség: Örömzenélés és táncház.
18.00 Zárszó: Matkócsik Pál Szentesi Vendégszeretet Egyesület elnök
Szentes, 2018. 07. 27. 22.45 Hankó Györgyné

Borbás Miklós énekel
Kíséret: Darabos Szilveszter (hegedű), Nagy András (harmonika)